A szerző az amerikai üzleti sajtó tudosítójaként dolgozott évtizedeken át Kínában. Ez nagyjából meg is határozza, hogy milyen könyvet írt. Benne van az összes ismert aggodalom a kínai csodával kapcsolatosan: az ingatlanár buborék, az árnyékbankrendszer, a környezetszennyezés, hogy le fog lassulni a növekedés... Ezeket már mások is sokszor leírták. McMahon tudja is, hogy mennyire kockázatos Kína bukását megjósolni. A könyv elején hosszan sorolja, hányan tették ezt már meg, vesztükre. Ez a tudatosság, reflexió bíztatást ad az embernek, hogy továbbolvasson. Hátha akkor most valami meggyőzőbb, mélyebb, újabb következik. De nem következik. Adatok és elemzés helyett sokkal inkább anekdóták soha véget nem érő sora. A kínai tudósító izgalmas élete. Sok érdekeset meg tud az ember, tekinthetjük ezeket esettanulmányoknak, de folyamatosan ott a kérdés: mi a Big Picture? Mik a makrofolyamatok? Mennyire jellemzőek ezek az esettanulmányok? Ezt viszont nem tudjuk meg. Az adatokkal nagyon szűkmarkú a szerző. Amikor vannak, elég randomnak tűnnek. És hát sajnos van a könyvben egy nagy adag orientalizmus is. Három példa: 1. Hosszan elemzi, hogy mekkora baj az árnyékbankrendszer. Majd hirtelen bedob egy adatot, amely szerint arányaiban is sokkal de sokkal nagyobb az amerikai árnyékbankrenszer. Ezen a ponton semmi reflexió, semmi kritika. Problémák csak Kínában vannak, nem a kapitalizmussal általában. 2. Lekicsinylően ír arról, hogy olyan lettek pénzügyi szakértők hirtelen Kínában, akik korábban mással foglalkoztak. De hát ki más lehetett volna? Egy országban, ahol kommunizmus volt? 3. A legviccesebb. Összehasonlítja a pekingi/sangháji lakásárakat...nem New Yorkkal, hanem az Egyesült Államokkal. Kinek jutna eszébe a londoni lakásárakat a németekkel összehasonlítani? Vagy egy távoli orientális országra nem ugyanaz vonatkozik? Categories
0 Comments
Az ember sokat várna a szerzőtől, mivel McGregor előző könyve, The Party nagy elismerést váltott ki a Kína figyelők köreiben. Senki nem volt még képes még korábban ilyen behatóan elemezni a Kínai Kommunista Párt belső működését, szerepét az állam irányításában, összefonódását a gazdasági élettel. McGregor új könyve azonban csalódást keltő. Hiába Xi Jinping a címe, gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudunk meg a kínai vezetőről. Sem a gondolkodásáról, sem a karrierjéről, sem a networkjéről. Van benne egy csomó megszokott állítás arról, hogy Xi alatt Kína autoriterebb állam, ám ezek semmivel sincsenek igazán alátámasztva. Mikor nem volt Kína autoriter állam? Végig az volt. A Tiennamen tér idejében is az volt, később is az volt, csak a Nyugat szeretett volna vele kereskedni. Erre McGregor hoz is rengeteg példát: mennyire rá van szorulva például Németország vagy Ausztrália, hogy jóban legyen Kínával. Ezért eddig nem tematizálták, hogy autiter állammal működnek együtt. Eléggé rossz az optikája, hogy pont akkor kerül elő Kína autoritersége, amikor a kínai tech kezdi megelőzni a Nyugatot. (Erről a Huawei kapcsán itt írtam részletesebben.) Hirtelen mindenkinek feltűnik, ami eddig is nyílvánvaló volt: Kína autoriter állam. Ettől még megelőz minket egy sor technológiában (5G, gyorsvasút, drónok, szolár, e-autó, atomerőmű építés, arcfelismerés és egy sor más AI, stb.) És ezen nem fog segíteni a Nyugat szempontjából, ha újra és újra felhozzák az emberi jogok és a demokrácia kérdéseit. Jogosak, de nem fedik el a saját gazdaságpolitikai hibáinkat. Ameddig az eurozóna megszorításokban utazik a humán tőke és a tech fejlesztése helyett, ameddig Magyarország leépíti a hozzáadott értékét és a tudást, addig a lemaradásunk fokozódik. McGregor sok időt tölt el Xi korrupcióellenes harcával is, amit a riválisaival szembeni leszámolásként értékel. Minél jobban belemegy azonban a témába, annál világosabbá válik, hogy a korrupció bizony ilyen gyors növekedés mellett valódi probléma, minden szinten. Milyen empiriára alapozva tudja tehát McGegor azt állítani, hogy Xi inkább leszámol, és mennyiben harcol valóban a korrupció ellen? Egyszóval a szokásos probléma, mint a legtöbb Kína elemzésnél: mivel zárt az ország, empíria nincs, ezért vélekedéseket nagyít fel állításokká. Ami McGregor esetében nagy kár, mert a Party pont azért volt jó könyv, mert nem ebben a hagyományban íródott, valódi betekintések voltak benne. (Penguin, 2019 december 15) CategoriesKína
|
SzerzőPogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Intézetének igazgatója, az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin főszerkesztője Archives
August 2020
Categories |