5/31/2020 1 Comment Saez és Zucman: The Triumph of Injustice - How the Rich Dodge Taxes and How to Make them Pay Gabriel Zucman a világ első számú offshore kutatója, a nagy francia közgazdász, Thomas Piketty barátja. Emannuel Saez pedig a világ egyik vezető egyenlőtlenségi szakértője. Pár éve a dogmatikusan piaci fundi Rajk Szakkolégium is meghívta Budapestre, sőt, kitüntette. Valószínűleg csak a híres közgazdászok érdeklik a rajkosokat, amiket Saez ír, attól szívgörcsöt kapnának. Rögtön azzal kezdik ugyanis például a szerzők, hogy nem véletlenül voltak 70%-os felső SzJA kulcsok a leggazdagabbakra kivetve az USA-ban Roosevelt alatt és után. A cél nem egyszerűen csak az újraelosztás volt, hanem annak megakadályozása, hogy valaki olyan gazdag legyen, hogy a pénzével aránytalanul befolyásolhassa a demokratikus folyamatokat: ami ugye mára standard gyakorlat lett. Azaz fizessenek a gazdagok, de nem is akármilyen kulccsal, hanem kifejezetten konfiszkatórikus (elkobzó) kulccsal! (Ezt a célt egyébként nem csak Saez, Zucman és Piketty tartja kívánatosnak, hanem például John Rawls igazságosság-filozófus is. Akinek első számú hazai interpretátora: Kis János, az SzDSz nevű volt egykulcsos adó párt volt elnöke...) Saez és Zucman ezután bemutatják, hogy a Reagan féle neoliberális ellenforradalom alatt hogyan laposították ki az adórendszer kulcsait. Trump alatt pedig már egyenesen ott tartunk, hogy a szegények több adót fizetnek, mint a gazdagok. Így vált lehetségessé, hogy míg a neoliberalizmus ELŐTT mindenki gazdagodott, addig a neoliberalizmus ALATT a gazdagok nagyon gyorsan gazdagodtak, a többség pedig szegényedett. És hát persze a legszegényebbek nagy része fekete, akik jóval nagyobb arányban ülnek börtönben, jóval nagyobb arányban kerülnek bűnözői körökbe, jóval nagyobb arányban kapják el a koronavírust a zsúfoltabb életkörülményeik miatt, és jóval nagyobb arányban lövi le őket a rendőr. Az sem mellékes körülmény, hogy ahogy az ábrán is látszik, a teljes gazdasági is lassabban nőtt a neoliberális korszakban. (Ráadásul - szemben a korábbi korszakkal - gyors eladósodásból.) A brutális amerikai egyenlőtlenségek kialakulásának, a demokrácia foglyul ejtésének vastagon része a nagyvállalatok és a gazdag magánszemélyek offshoreba menekülése. A szerzők nagyon sok adatot hoznak ezzel kapcsolatosan. (Minderről itt csináltam egy videót). De Saez és Zucman nem erősíteni szeretnék az emberek tehetetlenség érzetét azzal kapcsolatosan, hogy nem lehet semmit tenni, a pénzeket el fogják menekíteni offshoreba. Egyértelművé teszik, hogy nem igaz az az elterjedt nézet, mely szerint az egyes államok nem tudnak mit tenni a jelenség ellen. Hogy csak a legfontosabb példát említsem: a jóvátételi adó. Az OECD adóbázis együttműködésének keretein belül az egyes adóhatóságoknak van információjuk arról, hogy a náluk aktív multik transzferálják az adóalapot. Lehetőségük van erre a kimenekített adóalapra jóvátételi adót kivetni, és ezzel nemzetközi egyezményt sem sértenek. De számos más lehetőség is rendelkezésükre áll, melyeket a könyv tárgyal. (WW Norton kiadó, 2019 október 15.) CategoriesAll Egyenlőtlenségek Kína Offshore USA
1 Comment
Ma zoomon keresztül felvettem egy beszélgetést John Christensennel, a Tax Justice Network nemzetközi adóigazságossági civil szervezet vezetőjével. 2005-ös (Price of Offshore) és 2012-es (Price of Offshore Revisited) jelentéseik szerint gazdag magánszemélyektől $242md ment ki Magyarországról offshoreba a megelőző évtizedekben. Ez az összeg hatalmas. Hogy érzékeltessem, hogy mennyire az: ha itthon maradt volna és megadóztattuk volna, szükségtelen lett volna az összes megszorítás a rendszerváltás óta. És Magyarország sokkal gyorsabban növekedhetett volna, ha ebből az adóból az állam meg tudja finanszírozni a jó minőségű oktatást, egészségügyet, közlekedést. Magyarország ezzel a világ 12-edik legnagyobb offshore vesztese, megelőzve olyan, nálunk sokkal népesebb országokat, mint Lengyelország, Iran, Kazakhsztán, vagy Törökország. A jelentés 2012-ben hatalmas nemzetközi és közepes magyarországi sajtóviszhangot váltott ki. A Guardian például ezzel a színes térképpel illusztrált cikkel foglalta össze a jelentés tartalmát. A szervezet nagy nemzetközi tekintélynek örvend, olyan helyeken kérték fel őket szakértői vélemény adására, mint az Európai Bizottság, az USA szenátusa, vagy a német Bundestag Pénzügyi Bizottsága. Christensen a beszélgetésben elmondja, hogy amikor megjelenik egy-egy jelentésük, szinte mindig megkeresik őket az érintett országok kormányai és/vagy ellenzéki politikusai. Magyarországon időközben három kormány is volt hatalmon: a Gyurcsány, a Bajnai, és háromszor Orbán Viktoré. Mégsem kereste meg őket egyik sem, hogy megkérdezze, hogyan jutottak erre a következtetésre... Rákérdeztem, és természetesen az volt a válasza, hogy ha hívnák őket, nagyon szívesen eljönnének Budapestre és részleteznék a jelentésük tartalmát. A beszélgetésben azt is hangsúlyozta John Christensen, hogy Magyarország más módon is a munkatársai figyelmének középpontjába került. Hatalmas ugyanis az adóügyi átláthatatlanság a magyar esetben. Ráadásul az itt tárgyalt összeg csak gazdag magánszemélyek adóelkerülése. A magyar gazdaság jelentős mértékben transznacionális cégek (hétköznapi nevükön: multik) magyarországi telephelyeire támaszkodik. Az ő úgynevezett transzferárazásaik (nemzetközi cégcsoporton belüli adóelkerülő manipulációik) még ennél is nagyobb összeget tehetnek ki. A beszélgetés John Christensennel ITT megtekinthető. Categories |
SzerzőPogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Intézetének igazgatója, az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin főszerkesztője Archives
August 2020
Categories |