Az ötlet nagyon jó, hiszen tényeg keveset tudunk Xiről ahhoz képest, hogy mennyire fontos. Még az alkotmányba is belefoglalták a Xi Jinping Thought-ot, azaz érdemes lenne többet megtudni róla.
A célt azonban Bougon nem éri el. Egyrészt szint semmit nem tudunk meg magáról az emberről. Nem könnyű feladat, hiszen a kínai vezetők elzárkózóak, de az embernek az az érzése, hogy Bougon olyan nagy erőfeszítést nem is tesz. Xi karrierjéről semmit nem tudunk meg, azon kívül, hogy Mao idejében félig önkéntes számüzetésben csinált valamit (mit?) a sárga barlangok falujában. De a városvezető, tartományvezető, majd alelnök Xi munkásságáról semmi. Arról sem, hogy hogyan élte meg apja megszégyenítését, hogyan formálta mindet a Párthoz fűződő viszonyát. Elég lényegese elemek lennének ezek. Ugyanúgy semmi a gondoaltairól. Erre a szerző az utolsó fejezetben rá is döbben. Képes leírni, hogy hát baloldalinak túl nacionalista, jobboldalinak meg állítólag Mao nosztalgiája van. Szóval nem jutunk közelebb ahhoz, hogy mi is van Xi fejében. Hatalmas revelációként tárgyal a szerző egy állítólagosan titkos dokumentumot (Docoment 9), amiben kb az van, amit amúgy is tudunk a kínai állam politikájáról. És sajnos azt sem tudjuk meg, hogy Xi miben más, mint az elődei? Mitől tartja a szerző rosszabbnak? Egypártrendszet tart fenn? Az elődei is. Fal mögé rejti a világhálót? Az elődei is. Stb, stb. Kína mindvégig autoriter volt, csak éppen a Nyugat ezt eddig nem kívánta látni. Amit megtudunk Xiről, azt akár szimpatikusnak is gondolhatjuk. Antikorrupciós harcot hirdet és visz végig. Bárcsak egy magyar vezető is ezt tenné. Vissza akarja fogni a párt felesleges börokráciáját és luxus kiadásiat, ceremóniáit. Bárcsak egy magyar vezető is ezt tenné. Érdekli Konfuciusz és a világirodalom. Hajrá! Asszertívebb nemzetközileg? Szíve joga. Kínai álmot hírdet? Mások meg amerikai álmot. Belt and road? Bár csak az EU is ezt tenné... Szóval itt sem tudunk meg sokkal többet. (C Hurst and co. kiadó, 2018)
0 Comments
Leave a Reply. |
SzerzőPogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Intézetének igazgatója, az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin főszerkesztője Archives
August 2020
Categories |