5/4/2020 0 Comments Szingapúr1. Szingapúr egy autoriter állam. Ugyanúgy egy jobboldali autoriter állam, mint a névleg baloldali Kína. Ám mivel Amerika barát, ezért a “nyugati” sajtó ritkán kritizálja. Ebben egyébként nem kivétel, gyakorlatilag az összes távol-keleti ország (Dél-Korea, Japán, Hong Kong, Tajvan, stb.) autoriter volt, amikor a hatalmas felzárkózását produkálta. 2. Szingapúrnak van a legmagasabb megtakarítási rátája. 1996 és 1985 között a teljes befektetett tőkeállomány 74%-a hazai megtakarítás. 3. Ebből 46%-ért az állam volt felelős 4. A lakásállomány 87%-át az állam bocsátja rendelkezésre, olcsón, ezzel támogatva a cégeket, amelyeknek így ennyivel kevesebb bért kell fizetniük. Ezen felül az állam masszívan támogatja az egészségügyet és a tömegközlekedést is. 5. A függetlenség elnyerésekor 80%-os írástudatlanság volt. Az állam olyan elképesztő erőfeszítést tett az oktatásban, hogy ma már az egyik legképzettebb társadalom a világon. Rendszeresen vezetik a PISA listákat. A high tech iparához mérhető a humán tőke is. Az angol kötelező nyelv az iskolában. 6. A szingapúri kormány tudatosan igyekezett kiszorítani az alacsony hozzáadott értékű, alacsony bérezésű munkahelyeket 7. A szingapúri kormány több évtizedes sikere, hogy az egészen eltérő etnikumú és vallású polgárai között harmónia van. 8. Szingapúr a 4. a Transparency nemzetközi korrupciós listáján, Magyarország a 70.-edik. 9. Szingapúr egy offshore központ, amely elszívja más országok adóbázisát.
0 Comments
Leave a Reply. |
SzerzőPogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Intézetének igazgatója, az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin főszerkesztője Archives
August 2020
Categories |